Zmeškali jste kapitolu?  

Zachyťte náš pohádkový příběh zde!

1. fejeton

A Felhőkön túli Csodaországban, a Pónisuliban minden a szokásos módon folyt. Mindig minden a megszokott módon folyt a Pónisuliban. Tóni Póni sóhajtozva súrolta a fogait, fésülte a sörényét és mosta a pofáját. Pontosan úgy, ahogy tegnap. És ahogy tegnapelőtt, és ahogy az azelőtti napon is.  

 

Kint a pályán minden póni körbe-körbe ügetett. Ahogy mindig. Gyakorolták az ügetést, amit Tóni utált, mert nem ügetett valami jól, és szörnyen unalmasnak is találta.  

 

Tóni hangosan gondolkodott - ahogy néha máskor is tette: - Kell, hogy legyen az életben valami több is, mint a lépésben ügetés. Tóni hirtelen nekiütközött az előtte lévő póninak, aki hirtelen megtorpant.  

 

- Mit mondtál? - kiáltotta egyszerre a többi póni. Lonci, Kóci és Roni, és az összes többi póni. Tóni egy kissé elpirult, mivel nem szerette volna, hogy a többiek meghallják, mire gondol, de most már mindegy volt, úgyhogy folytatta.  

 

- Nem gondoljátok, hogy az életnek többről kell szólnia, mint hogy egész nap lépésben ügessünk? 

- Felébredünk, eszünk, ügetünk és alszunk. Ez így van, és mindig is így volt. - Harsogta a többi póni kórusban.  

- De mi van, ha én valami mást szeretnék csinálni? - vetette fel Tóni.  

- Felébredünk, eszünk, ügetünk és alszunk. Ez így van, és mindig is így volt. - Ismételte meg a többi póni, és elkezdtek újra ügetni. Tóni azonban hátramaradt.  

 

A többi póni látta, hogy Tóni nem hajlandó velük együtt ügetni. Megáltakt.  

- Te miért nem ügetsz? 

- Nem akarok ügetni, valami mást szeretnék csinálni. 

Dzsoni, a legszürkébb póni és egyben a legjobb ügető, odament Tónihoz.  

- Mit szeretnél helyette csinálni? 

- El akarok menni, és világot akarok látni. 

- Hát EZ nem jó ötlet! 
- Miért? - kérdezte Tóni.  

- Itt, a Pónisuliban tudod, hogy mire számíthatsz. A kinti világ viszont nagy, gonosz és veszélyes. 

- Ezt majd kiderítem magam. - Mondta Tóni.  

Néma csend fogadta a szavait. Dzsoni nyerítve nevetett.  

- Hát, te aztán nagyon bátor vagy. Tán csak nem arra készülsz, hogy elmész és megküzdesz Sámsonnal, a sárkánnyal? 

A több póni hangosan hahotázott. Mindenki tudta, hogy Sámson a legfélelmetesebb lény az egész világon, akivel senki nem mer megküzdeni - egyetlen teremtett lélek sem!  

Tóni vett egy mély levegőt.  

- Igen, pontosan ezt fogom tenni. 

 

Ezután Tóni bepakolta a hátizsákját, és felkerekedett. Útnak indult, hogy megküzdjön a félelmetes sárkánnyal.  

 



2. fejezet

Tóni kénytelen volt beismerni, hogy valószínűleg nem a legjobb ötlet elindulni és megkeresni a félelmetes sárkányt. De az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Ez különösen igaz az önmagunknak tett ígéretekre. Ezért aztán Tóni útnak indult, hogy felfedezzen mindent, amit csak a Felhőkön túli Csodaországban fel lehet fedezni.  

 

Tóni először áthaladt egy erdőn, egy sötét és kicsit félelmetes erdőn. Egy kis idő múlva egy folyón átívelő hídhoz ért. Teketóriázás nélkül a hídra lépett, amikor egyszer csak előtte termett egy nindzsa.  

 

- Hát, te meg mit keresel itt? 

- Épp át akartam kelni a hídon. - Tóni mondta.  

- Ez nem így működik. Én vagyok a híd őre. - Mondta a nindzsa fontoskodva.  

- Ez izgalmasan hangzik. Mit jelent ez? - kérdezte Tóni.  

- Ez azt jelenti, hogy én őrzöm a hidat, és vigyázok rá, hogy ne mászkáljanak át rajta mindenféle emberek. 

Tóni morfondírozni kezdett. Nem gondolta, hogy ő amolyan "mindenféle ember" lenne, mivel ő Tóni Póni volt, aki elindult kalandokat keresni.  

- Hát, az tényleg nem lenne jó. De azért én átmehetek a hídon? - kérdezte.  

A nindzsa furcsa, prüszkölő orrhangon válaszolt:  

- Te semmit sem tudsz a hídőrökről? 

- Hát, nem igazán. - Vallotta be Tóni.  

- Tulajdonképpen most jöttem el először a Pónisuliból, úgyhogy valószínűleg sok mindent nem tudok. 

A nindzsa a fejét ingatta.  

- Hát jó, akkor válaszolnod kell egy kérdésre, mielőtt átengednélek a hídon. Egy nehéz kérdésre! Egy... igazán nehéz kérdésre! 

- Remélem, tudok rá válaszolni. - Mondta Tóni.  

 

Tóni és a nindzsa farkasszemet néztek egymással. Egy ideig egy szót sem szóltak.  

- Szóval, mi az a kérdés? 

- Várj, ki kell találnom egyet! Nem túl gyakran járnak erre emberek, így egy kicsit berozsdásodtak az agytekervényeim. 

Tóni leült, és türelmesen várakozott.  

 

Egyszer csak a nindzsa felugrott.  

- Ez az! Megvan! Ez tényleg egy nehéz kérdés. Készen állsz? 

Tóni bólintott.  

- Mi a kedvenc színed? 

- Ó, ez bizony nehéz kérdés. - Mondta Tóni. - Mi a te kedvenc színed, nindzsa? 

- Természetesen a fekete! 

- Hát, azt hiszem, a rózsaszínt szeretem a legjobban. Vagyis nem, várj csak. A narancssárgát! Nem... a zöldet. A válaszom az, hogy zöld. 

- De hát nem mondhatsz több különböző színt. Én vagyok a híd őre, és követelem, hogy adj egyértelmű választ. 

- Zöld. - Mondta erre Tóni határozottan. 

- Akor rendben van. Átmehetsz a hídon. - Mondta a nindzsa. - De hová mész? 

- Azért indultam útnak, hogy megtaláljam Sámsont, a sárkányt, és megküzdjek vele. 

A nindzsa elsápadt.  

- Ez nagyon rossz ötlet. Sámson hihetetlenül vad, és tüzet okád! Lehet, hogy inkább itt kéne maradnod velem. Nindzsacsillagokat dobálhatnánk, és sok más nindzsás dolgot is csinálhatnánk. 

Tóni mosolygott és a fejét csóválta.  

- Ez igazán kedves tőled, nindzsa, de megígértem magamnak, hogy megtalálom Sámsont, a sárkányt, úgyhogy ezt kell tennem. De lehet, hogy később még találkozunk. 

 

3. fejezet

Tóni nagyon éhesnek érezte magát a hídőrző nindzsával folytatott beszélgetés, a kérdések és egyebek megválaszolása után, ezért úgy döntött, hogy megeszi az ebédet, amit az útra csomagolt magának.  

 

Talált az erdőben egy tisztást, néhány nagy kővel, amelyeket a fák ágai között átszűrődő napsugarak felmelegítettek, ezekre ült le. Kicsomagolta az ebédjét, és épp beleharapott volna egy szendvicsbe, amikor pisszegést hallott egy bokor mögül.  

 

- Psszt! 

Tóni meredten bámult a bokorra.  

- Psszt! - Hallotta megint.  

Ez igazán különös volt. Tóni felállt, és benézett a bokor mögé. Egy barlang bejáratát látta, és belül, a barlangban egy csillogó szempárt.  

- Hmmm ... helló...  

Tóni soha nem látott még ilyen különös szemeket, és nem is beszélt senkivel, aki barlangban rejtőzködött, így nem tudta, mi mást mondhatna még.  

- Helló - suttogta a hang a barlangból -,  

van egy kis ennivalód? 

- Igen, persze. Gyere ki a napfényre, és megosztom veled az ebédemet. - Mondta Tóni. Jó lett volna, ha nem kellett volna egyedül ennie.  

A szempár közelebb